Origo - Bizonyítékok a Jobbik és Simicska együttműködésére

Bizonyítékokat gyűjtött össze az Origo hírportál szerdai cikkében a Jobbik és Simicska Lajos nagyvállalkozó együttműködéséről, annak apropóján, hogy hétfőn a parlamentben Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár Vona Gábor Jobbik-elnök napirend előtti felszólalására válaszolva azt mondta: a Jobbiknak "új gazdája van", egy magyar földesúr, aki médiavállalkozó is.

A cikk szerint az elmúlt években több jel utalt arra, hogy a "baloldali fordulatot végrehajtó" párt és a csalódott nagyvállalkozó összehangolja működését.

Erre egyik példaként hozza a portál, hogy a Simicska Lajos érdekeltségében tartozó Magyar Nemzet napilap már 2015 júliusában - névtelen forrásokra hivatkozva - előrevetítette, hogy Novák Elődnek távoznia kell a pártvezetésből. 2016 tavaszán pedig Vona Gábor nem engedte meg, hogy Novák Előd újrainduljon a Jobbik alelnöki posztjáért. Az Origo megemlítette, "ahogy közeledett egymáshoz a Jobbik és Simicska, úgy szorult ki fokozatosan a párt vezetéséből a nagyvállalkozóval mindvégig kritikus (...) Novák Előd".

A portál nyilvános információk alapján azt is írja, hogy a pártelnök és a nagyvállalkozó legalább kétszer találkozott nyilvánosan: 2015 novemberében, a Magyar Nemzet Szalon budapesti, korrupcióval foglalkozó rendezvényén csaknem negyedórán keresztül beszélgettek, 2016-ban pedig, egy azonos szervezésű eseményen újságírókkal közösen a migrációs népszavazásról beszélgettek.

Az Origo összesítése szerint a korábban "jelentős saját médiára" vágyó Jobbiknak napjainkban már "nincs ilyen problémája": összehasonlítva a "Simicska 180 fokos fordulata" előtti két évet az utána következő kettővel, látható, hogy a "Jobbik megjelenésszáma a Simicska-médiában több mint megduplázódott".

A hírportál összeállítása idézte Schlecht Csabát, a Simicska Lajos tulajdonában lévő Lánchíd Rádió főszerkesztőjét, aki a médiapiac.comnak tavaly júliusban úgy nyilatkozott: "ahhoz, hogy 2018-ban egy másik kormány állhasson fel, választást kell nyerni. Meggyőződésem: bármennyire is jóval szerényebbek Vona képességei, mint Orbáné, ha 2018-ban Vona lenne a miniszterelnök, az nagyon jót tenne az országnak".

Szintén megemlítették Csintalan Sándornak, a Lánchíd Rádió műsorvezetőjének és a HírTV rendszeres vendégének véleményének változását: Csintalan 2010-ben a Jobbikot "politikai hullarablónak" nevezte, és a pártot tette felelőssé, amiért korábban megverték. 2015 áprilisában egy blogbejegyzésben már arra utalt, "Orbán Viktor tanácsadói a felelősek azért, hogy Simicska Lajos a Jobbik mögé állt". 2016 novemberében Csintalan Vona Gábort megvédte az őt ért "melegvádakkal" szemben - írták. A bőnyi rendőrgyilkossággal kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy "a Fidesz le akarja járatni a radikális pártot, mert az nem szavazta meg az alaptörvény módosítását".

Az Origo összeállítása szerint amióta nem jelenik meg a Barikád hetilap, a "Jobbik mögött felépült gazdasági hátország egyik meghatározó szereplője, az Iránytű Intézet" több közvélemény-kutatása a Magyar Nemzetben jelent meg.

A hírportál azt is kiemelte, hogy míg 2015-ig az ellenzéki párt számos alkalommal beszélt Simicska elszámoltatásáról, "ma már a Jobbik egyáltalán nem beszél Simicska elszámoltatásáról. Sőt, Novák Előd alelnökjelölti programjában felrótta pártjának, hogy +nem szabad Simicska elszámoltatását+ szorgalmazni a Jobbikban".

Legfrissebb