Ismét honismereti tábort szervez a Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Második alkalommal szervez honismereti és szülőföldkutató tábort a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, hogy erősítsék a ragaszkodást a fiatalokban a szülőföldön való boldoguláshoz.

Szász Jenő, az intézet elnöke az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, a Kárpát-medencében a legnagyobb probléma az elvándorlás, ezért erre az állandó kihívásra jó válaszokat kell adniuk azért, hogy a fiatalok végül a szülőföldön való boldogulást válasszák.

Tavaly nyolcvan fiatal végzett felmérést a saját környezetében, amelyben az elvándorolt ismerőseiket kérdezték meg, hogy mit csinálnak és hogyan érzik magukat. Az ezekből a mélyinterjúkból levont következtetéseket Szász Jenő szerint publikálni is szeretnék, ez lesz az idei tábor egyik feladata. Ennek segítségével egy Angliába készülő fiatal is tanulhat társai tapasztalataiból - tette hozzá.

Szász Jenő hangsúlyozta: ha valaki racionális mérleget készít, akkor csak arra juthat, hogy a Kárpát-medencében kell maradnia, mert felelősséggel tartozik azért az örökségért, amit kapott, azt őrizni és gyarapítani kell.

Legfrissebb