Fidelity: a vártnál gyorsabban kerülhet egyensúlyba az olajpiac

A globális kőolajkészletek további csökkenésére, ezért a piac gyorsabb ütemű kiegyensúlyozására számítanak a Fidelity International elemzői.

A nemzetközi alapkezelő MTI-hez hétfőn eljuttatott összegzésében kifejtette: egyfelől az olajipari vállalatok világszerte visszafogták beruházásaikat, amelynek eredményeképpen háttérbe szorultak a fúrási műveletek, a magas kitermelési költségű mezőket pedig lezárták, ami több országban a termelés jelentős visszaesését eredményezte.

Eközben az alacsonyabb kőolajár hatására 2015-ben és 2016-ban is jelentősen nőtt a kereslet.

Az egyensúly felé vezető tendencia idén folytatódhat az elemzők szerint, mivel a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) korlátozásai hatására valószínűleg egyre gyorsabban fogynak majd a globális kőolajkészletek, a kőolajpiaci fundamentális adatok 2017 első felében vélhetően javulnak majd. Az energiaipari tőkeráfordítások növekedése szinte kizárólag az Egyesült Államok palaolaj- és földgáziparának köszönhető, a világ többi részén viszont stagnálás várható.

Mindazonáltal a szakemberek továbbra is óvatos optimizmussal tekintenek a kőolajár alakulására, és felhívják a figyelmet a távolabbi jövőt érintő kockázatokra is: ugyan sok vállalat jobban tűri az alacsonyabb kőolajárakat, ha a jelenlegi OPEC-konszenzusnál kedvezőtlenebb forgatókönyv valósulna meg, az súlyos csapást mérhetne a részvényárfolyamokra, ami jelentős finanszírozási problémákat okozhatna a kőolajipari vállalatok számára.

A magántulajdonban lévő Fidelity International befektetési szolgáltató világszerte 251,4 milliárd euró befektetést, az osztrák, cseh, szlovák, lengyel és magyar ügyfelek összesen 2,36 milliárd eurós vagyonát kezeli.

Legfrissebb