Francia elnökválasztás - Szakértő: nagy szerepe lesz a mozgósításnak

  • politika
  • 2017.04.18
    10:00
  • MTI
A francia elnökválasztáson nagyon fontos szerepe lesz a mozgósításnak, mert a verseny nyitott - mondta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

A szakértő azzal kapcsolatban, hogy a legutóbbi mérések szerint hibahatáron belüli különbségeket mértek a négy esélyes jelölt - Emmanuel Macron, a szocialista kormány volt gazdasági minisztere, Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke, a konzervatív Francois Fillon és a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon - között, azt mondta: Fillon és Mélenchon jó mozgósítással bejuthat a második fordulóba. Ráadásul - tette hozzá - Mélenchon "lendületben van", és Fillon is erősödött, miközben Macron és Le Pen támogatottsága csökkent az utóbbi időben.

Hozzátette: Le Pen és Macron kampánya sokkal gyengébbre sikerült, mint azt várták, és ebben szerepe van annak is, hogy a különböző korrupciós ügyek "elvitték a figyelmet" a szakpolitikákról. Részben magyarázhatja a jelöltek közötti "olló" szűkülését az is, hogy ahogy csökkent a bizonytalanok száma, úgy erősödött Mélenchon. Megjegyezte azt is, nem lehet lebecsülni a jelöltek közötti viták hatását sem.

A szakértő szerint amikor az a narratíva, hogy az elnökjelölti verseny nyitott, nagyon fontossá válik a mozgósítás.

Ezzel kapcsolatban kifejtette: Macron szervezete viszonylag új, nem lehet tudni, mire képes, ha mozgósítani kell, Marine Le Pen szervezete pedig az ország bizonyos részein jól be van ágyazva, máshol kevésbé, így kérdéses, milyen eredménnyel tudnak mozgósítani. Ugyanakkor viszont Fillon és Mélenchon mögött olyan szervezetek állnak, amelyek évtizedes múltra tekintenek vissza, így elképzelhető, hogy a végén a bejutáshoz szükséges egy-két százalékpontot a mozgósítás fogja meghozni nekik.