Évi 2,6 százalékos GDP-növekedéssel számolnak a következő években Csehországban

Átlagosan 2,6 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak a következő években Csehországban. 2020-ban a GDP-növekedés 2,4 százalékra mérséklődhet - olvasható a cseh pénzügyminisztérium legfrissebb előrejelzésében, amelyet más tárcák, illetve 19 mértékadó szakmai intézet bevonásával készített.

A prognózis készítői ugyanakkor arra számítanak, hogy a cseh korona fokozatosan erősödik, és az euró eléri a 25 koronás árfolyamot, illetve az alá is mehet.

1996. óta évi két alkalommal készítenek ilyen prognózist, amely átfogó képet igyekszik adni arról, hogyan vélekednek a legilletékesebbek a gazdaság állapotáról és kilátásairól.

A tárca és a szakmai intézetek az idén 2,6 százalékos, 2018-ban 2,7 százalékos, 2019-ben pedig 2,6 százalékos GDP- növekedést várnak Csehországban. 2020-ban a növekedés 2,4 százalékra mérséklődhet. A pénzügyminisztérium önálló prognózisa az idén 2,5 százalékos növekedéssel, míg a jegybanké 2,8 százalékos GDP-növekedéssel számol.

"A cseh gazdaság fejlődésének lényegi adatait tekintve a pénzügyminisztérium és a szakmai szervezetek prognózisa között nincs komoly különbség" - állapította meg a dokumentum.

Ami az inflációt illeti, az idén 2,4 százalékkal számolnak a szakemberek, míg a következő években 2020-ig 1,9 százalékkal.

A cseh korona a mostani 26,60-as euróárfolyamról a prognózis szerint 2020-ra 24,60-25-re erősödik és e körül stabilizálódik.

A csehországi munkanélküliségi ráta 3,9-4 százalék körül fog mozogni 2020-ig a prognózis szerint.

Legfrissebb