Kósa: fontos látni, hogy ki milyen érdekből képvisel egy álláspontot

Fontos látni, hogy Magyarországon ki milyen álláspontot és milyen érdekből képvisel - mondta a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságáról szóló javaslattal kapcsolatban.

Kósa Lajos kiemelte: vannak szervezetek, amelyek politikai felszólalásra buzdítanak. Kitért arra is, hogy Európában vannak olyan ngo-k, "magukat civilnek nevező szervezetek", amelyek úgy működnek mint egy ügynökszervezet. Példaként hozta, hogy Olaszországban van olyan szervezet, amely "az embercsempészet malmára hajtja a vizet". Az embercsempészet a magyar törvények szerint is bűncselekmény - tette hozzá.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a javaslat nyomán nem tiltják a szervezetek tevékenységét, ha az adott tevékenység nem bűncselekmény. Csak azt szeretnék, hogy ha külföldről politikai szándékkal akar valamit megvalósítani Magyarországon, arról tudjanak - szögezte le.

Kósa Lajos érdekesnek nevezte, hogy - mondta - azok a szervezetek, amelyek átláthatóságról, információszabadságról beszélnek, magukra ezeket az értékeket nem tartják olyan fontosnak.

A Fidesz frakcióvezetője kitért arra is, hogy az uniós támogatások ügyében még vita van. Kósa Lajos megjegyezte, hogy az uniós forrásokra, a feltüntetésükre egyébként is komoly szabályok vonatkoznak, így hajlanak afelé, hogy ezekre az egységes szabályok vonatkozzanak.

Legfrissebb