Pénzügyileg tudatosabbak, de aggódnak az anyagi helyzetük miatt a fiatalok

Tudatosabban próbálják intézni pénzügyeiket a magyar fiatalok, de sokan érzik úgy, hogy elvesztik az irányítást a kiadásaik felett, és elégedetlenek az anyagi helyzetükkel – derült ki az Intrum felméréséből.

A 18-30-as korosztály gazdasági ismereteiről, pénzügyekkel kapcsolatos hozzáállásáról ellentmondásos vélemények fogalmazódnak meg. Az fiatalokkal kapcsolatban ma is él az a sztereotípia, hogy felelőtlenül szórják a pénzt szórakozásra vagy divatos árucikkekre; ezzel szemben a pénzügyi elemzők arról számolnak be, hogy az Y- és Z-generáció fegyelmezettebben teszi félre a hónap végén megmaradt pénzét, mint az idősebbek.

„Tapasztalataink szerint az Y és Z generáció tagjai szeretnék jobban kézben tartani a pénzügyeiket, és nyitottak arra, hogy új gazdasági ismereteket tanuljanak” – fogalmazott Felfalusi Péter, az Intrum magyarországi ügyvezetője. A cég legutóbbi, 2018-ban készült, lakossági pénzügyekről szóló jelentése (ECPR) arra utal, hogy a 18-34 közötti korosztályok sok szempontból tudatosabban állnak hozzá a pénzügyekhez, mint az idősebb generációk. A felmérés szerint Magyarországon a 18 és 24 év közöttiek 61 százaléka, a 25 és 34 év közötti korcsoportnak pedig 71 százaléka minden hónapban igyekszik félretenni valamekkora összeget. 2017-hez képest ráadásul még nőtt is a 34 év alattiak között azok aránya, akik fontosnak tartják a takarékoskodást.

A képet árnyalja, hogy a fiatalok többsége nem fekteti be a megtakarított pénzét, csak készpénzben vagy bankfiókban tartja – ebből a szempontból jelentősen le vagyunk maradva a többi európai országtól.

A fiatal korosztály praktikusan áll a hitelezéshez is: miközben nyitottabbak arra, hogy kölcsönből finanszírozzanak bizonyos kiadásokat, kisebb hajlandósággal használnak hitelkártyát, hiszen annak kamata jóval magasabb, mint a banki hiteleké.

Az Y- és Z-generációk tagjai ugyanakkor ellentmondásosan viszonyulnak saját anyagi helyzetükhöz. Egyrészt kimondottan optimisták: a magyar fiatalok csaknem fele (48 százaléka) úgy gondolja, az anyagi helyzete jelenleg jobb, vagy legalábbis a jövőben jobb lesz, mint a szüleié volt. Ennek ellenére elégedetlenebbek saját anyagi helyzetükkel, mint az idősebbek: a 25 év alattiak 46 százaléka azt válaszolta a felmérésen, hogy nincs elég pénze a méltóságteljes életszínvonalhoz. Ez az európai átlaghoz képest – a 25 év alattiaknak csak 31 százaléka válaszolta azt, hogy igazán elégedetlen az életkörülményeivel – jóval negatívabb képet fest a magyar fiatalok anyagi helyzetéről.

Annak ellenére, hogy a fiatalok láthatóan nagyobb figyelmet fektetnek a pénzük menedzselésére, a felmérésből kiderül, hogy jelentős részük nem tartja elegendőnek pénzügyi tudását, lehetőségeit. A 18-24 éves korosztály 27 százaléka úgy érzi, nem tudja kellően kézben tartani a pénzügyeit.

„Bár a fiatalok fontosnak tartják, hogy saját maguknak teremtsenek anyagi biztonságot, azt látjuk, hogy sokan nem tudják, pontosan hogyan is valósíthatják meg ezt. Látható igény mutatkozik a diákok körében mostaninál részletesebb pénzügyi oktatásra a középiskolákban” – mondta Felfalusi Péter. „Szeptemberben épp ezért hirdetjük meg immár harmadik alkalommal a középiskolásoknak szóló Zsebpénzügyes vetélkedőnket, ahol a diákok új gazdasági ismeretekre tehetnek szert és próbára tehetik a tudásukat. A versennyel célunk az is, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatos pénzügyi tervezés fontosságára, és hogy úgynevezett pénzügyi nagyköveteket neveljünk, akik kortársaikat tudják utána segíteni egy tudatosabb jövő tervezésben.”

A Zsebpénzügyes versenyről

Az Intrum 2017-ben elindította Zsebpénzügyes elnevezésű pénzügyi vetélkedőjét, amelyet 2018 őszén újra megszervezett. A versenyt 2017-ben és 2018-ban is nagy érdeklődés övezte, a tavalyi vetélkedőn az ország 149 iskolájából összesen 345 csapat, azaz több mint 1000 diák mérettette meg magát. A fiatalok számára a verseny nemcsak személyes pénzügyeik kezeléséhez nyújt segítséget, de napjaink munkaerőpiacán is használható tudást és tapasztalatot ad. Ahogy a korábbi években, az idei vetélkedőn is a 16. életévüket betöltött, három főből álló diákcsapatok nevezhetnek a www.zsebpenzugyes.hu weboldalon, szeptember 29-ig. A novemberi döntőben a csapatok értékes nyereményekért mérkőznek meg, szakmai zsűri előtt.


Az Intrumról

Az Intrum az iparág vezető követeléskezelési szolgáltatásokat nyújtó vállalata, mely Európa 24 országában van jelen. Az Intrum vállalatok fellendülését segíti azzal, hogy támogatja ügyfeleit, és olyan megoldásokat kínál, amelyek igénybevételével mérhetően javul ügyfeleinek cash-flow-ja és hosszú távú jövedelmezősége. A társaság küldetésének fontos része annak biztosítása, hogy az egyének és a vállalatok megkapják az adósságmentességhez szükséges támogatást. Az Intrum több mint 9000 elkötelezett és empatikus szakembert foglalkoztat, akik Európa-szerte mintegy 80 000 céget szolgálnak ki. A vállalat proforma árbevétele 2018-ban elérte a 13,4 milliárd svéd koronát. Az Intrum központja Stockholmban, Svédországban található, és az Intrum részvényeit a Nasdaq Stockholm tőzsdén jegyzik. Tovább információkért látogasson el a www.intrum.com weboldalra.

Legfrissebb