Külföldi egyetemek - Az LMP benyújtotta beadványát az Alkotmánybírósághoz

Vissza kell verni a magyar oktatás ellen irányuló fideszes támadást - közölték az LMP politikusai pénteki sajtótájékoztatójukon, amelyet az Alkotmánybíróság épülete előtt tartottak azt megelőzően, hogy benyújtották beadványukat az úgynevezett lex CEU ellen.

Szél Bernadett társelnök sorsdöntőnek nevezte a beadványt, hiszen a jogszabály ellen jobb- és baloldali, valamint liberális választók egyaránt tiltakoztak, de hazai és külföldi kutatók, valamint jogtudósuk is kifejezték aggályaikat - mondta. A kormány teljesen egyedül maradt, amikor el akart lehetetleníteni egy hazai egyeteme - tette hozzá, bírálva Áder János államfőt, aki szerinte mindezek ellenére "ahelyett, hogy államfő lett volna, sokkal inkább egy pártfeladatot teljesített" a jogszabály aláírásakor.

Kifejtette: tartalmi és formai okok miatt is alkotmányellenesnek ítélik a felsőoktatási törvény módosítását, a többi között azért, mert annak elfogadását nem előzte meg egyeztetés, mert lehetetlen feltételeket támaszt a CEU-val szemben vagy azért, mert egyetlen intézményre szabták.

Ungár Péter országos elnökségi tag a nemzet ügyének nevezte a CEU ügyét, mondván: a jogszabály szól a vidéki egyetemek és főiskolák ellehetetlenítéséről, a gimnáziumok felvételi keretszámainak csökkentéséről, vagyis az oktatás Fidesz általi korlátozásáról.

Hozzátette: mint a CEU egykori hallgatója, úgy látja, az intézmény rengeteget adott Magyarországnak, "mindannyiunk közös érdeke a megmentése".

A tájékoztatón elhangzott: a beadványt szocialista, jobbikos és független parlamenti képviselők támogatták.

Legfrissebb