Még több egyetem bevonását tervezi az ITM a Tanítsunk Magyarországért programba

Még több egyetem bevonását tervezi az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Tanítsunk Magyarországért programba - közölte a minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

György László célként azt jelölte meg, hogy minden egyetemi városban működjön a program, a gyerekek pedig ezáltal a tehetségüknek megfelelő pályát fussanak be.

A programban eddig 200 mentor, 800 mentorált és 4 egyetemi központ vett részt. Az egyetemista mentorok feladata, hogy a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli településeken élő fiataloknak megmutassák a világot, és ezáltal segítsék a gyerekeket abban, hogy merjenek nagyobbat álmodni - mondta.

Ismertette: ahhoz, hogy valaki mentor lehessen, el kell végeznie az egyetemen a Tanítsunk Magyarországért kurzust. A mentorok 30 ezer forint ösztöndíjat kapnak munkájukért cserébe, és további célprémiumokban részesülnek, ha mentoráljuk jól teljesít - tette hozzá.