Amerikai elnökválasztás - Johnson: "a közös értékek és érdekek védelmében dolgozunk majd együtt Biden elnökkel"

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint az Egyesült Államok Nagy-Britannia legszorosabb és legfontosabb szövetségese, és a brit kormány a közös értékek és érdekek védelmében működik majd együtt Joe Biden leendő demokrata párti amerikai elnök kormányával.

Johnson vasárnap este a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vállvetve küzd az olyan közösen vallott értékek védelméért, mint a demokrácia, a szólásszabadság, az emberi jogok, a szabadkereskedelem és a szabályokra épülő nemzetközi rend, mivel ezek mindegyike jelenleg világszerte veszélyben van.

Arra a riporteri felvetésre, hogy Joe Biden korábbi nyilatkozataiban egyértelműen hibának minősítette Nagy-Britannia kilépését ez Európai Unióból (Brexit), a brit kormányfő kitérően úgy válaszolt: sokkal több tényező fűzi egymáshoz a két országot, mint amennyi elválasztja őket egymástól. Arra a kérdésre, hogy nem vált-e még sürgetőbb feladattá a kereskedelmi megállapodás az EU-val már a következő napokban, miután az amerikai kormányváltás miatt immár nem lehetséges a London által szorgalmazott brit-amerikai kereskedelmi egyezmény elérése az Európai Unió és Nagy-Britannia között érvényben lévő, december végén lejáró átmeneti időszak végéig, Johnson azt mondta: két teljesen különböző dologról van szó. Hozzátette: mindig is lelkes híve volt az EU-val kötendő kereskedelmi egyezménynek, e megállapodás körvonalai már meglehetősen élesen ki is rajzolódtak és a felek akaratán múlik a megállapodás elérése. Az amerikaiak azonban kemény tárgyalópartnerek, és az Egyesült Államokkal kötendő kereskedelmi megállapodás elérése soha semmilyen amerikai kormányzat alatt nem ígérkezett könnyedén teljesíthető feladatnak - mondta a brit miniszterelnök.

Boris Johnson egyértelmű igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a brit kormány kitart-e a komoly vitákat kavaró belső piaci törvénytervezet mellett, annak ellenére is, hogy Joe Biden többször hangoztatott aggályai szerint a törvény alááshatja az észak-írországi rendezést megalapozó 1998-as nagypénteki megállapodást.

Johnson kijelentette, hogy a törvény éppen a nagypénteki egyezmény és az észak-írországi megbékélési folyamat védelmét szolgálja. A londoni alsóházban szeptember végén beterjesztett tervezet célja a hivatalos meghatározás szerint az, hogy Egyesült Királyság belső piacának szabályozási jogköreit az Európai Uniótól teljes mértékben az Egyesült Királyság nemzeteinek kormányaihoz helyezze át. A javaslat azonban az EU megítélése szerint több pontban ellentmond a Brexit feltételeiről tavaly októberben elért megállapodás azon fejezeteinek, amelyek célja az Ír Köztársaság és Észak-Írország közötti határellenőrzés újbóli bevezetésének megakadályozása.

Ezen a határon - amely januártól az Egyesült Királyság és az EU egyetlen közös szárazföldi vámhatára lesz - az észak-írországi megbékélési folyamat egyik legfőbb vívmányaként hosszú ideje semmiféle fizikai ellenőrzés nincs.

Nancy Pelosi, az amerikai Képviselőház demokrata párti elnöke nemrégiben, a belső piaci törvénytervezettel összefüggésben arra figyelmeztette a brit kormányt, hogy "semmi esélye" nem lenne egy brit-amerikai kereskedelmi megállapodás jóváhagyásának, ha London bármilyen módon megsértené a nagypénteki egyezményt.