Reformáció 500 - Barack Obama: Amerika nem szigetelheti el magát

  • politika
  • 2017.05.27
    10:38
  • MTI
Az Egyesült Államok nem szigetelheti el magát, és az amerikaiak nem élhetnek "fal mögé bújva" - hangoztatta Barack Obama volt amerikai elnök csütörtökön Berlinben egy pódiumbeszélgetésen, amelyet a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából rendeztek a 36. Német Evangélikus Egyházi Napok (DEKT) keretében.

Barack Obama a német kancellárral, Angela Merkellel közösen a német főváros jelképének számító Brandenburgi kapu előtt, szabad téren tartott beszélgetésen - több tízezer néző előtt - elmondta, hogy "nagyon büszke" januárban befejeződött elnökségére, és a legnagyobb büszkeséggel az egészségügyi reform tölti el, amelynek révén 20 millióval növelték az ellátásra jogosultak számát és új szintre emelték a lécet a következő elnöki adminisztrációknak.

Kiemelte, hogy a nacionalizmus, az idegenellenesség és az antidemokratikus irányzatok erősödése miatt a nemzetközi közösség "válaszúthoz" érkezett és értékei veszélybe kerültek. Ezért most meg kell vívni egy "fontos csatát" a közös értékeket fenyegető erők ellen - mondta.

Legfrissebb