Helyi idő szerint szerdán délután járt le a határidő, és az öt amerikai államon keresztül húzódó, úgynevezett Dakota-olajvezeték ellen tüntetőknek Észak-Dakotában el kellett hagyniuk a tüntetés helyszínét. A protestálók csaknem egy évvel ezelőtt sátortáborokat húztak fel, és lényegében ott éltek. A tüntetések csúcspontján ezrek csatlakoztak a csővezeték elleni tiltakozáshoz.
Bírósági döntés értelmében azonban az olajvezeték építésének nincs akadálya, ezért a kormányzat szerda éjfélig adott időt a tüntetőknek, hogy elhagyják a helyszínt. A legtöbben békésen távoztak, de mintegy félszázan maradtak, és erőszakoskodtak, s egy részüket, mintegy tíz embert - két órával a határidő letelte után - a rendőrség őrizetbe vett.
A távozók felgyújtották a részben sátrakból, részben fából összeácsolt tábort, a rendőrség szerint összesen vagy húsz helyen lobogtak a lángok. Egy 7 éves kisfiú és egy 17 éves lány megégett, és kórházba kellett őket szállítani.
A Dakota-olajvezeték - amelyet magánvállalkozásban épít egy dallasi cég - már majdnem teljesen készen áll, és amikor működni kezd, akkor Észak- és Dél-Dakotából Iowán keresztül Illinois államba szállítja majd a nyersolajat. A vezeték megépítése ellen környezetvédők és helyi indián törzsek képviselői tüntettek, részben mert attól tartottak, hogy az olajvezeték miatt szennyezetté válhat a helyi vízkészlet és a közeli folyó, részben pedig az ott élő sziú indiánok a történelmi emlékeiket, sírjaikat féltették.
A hosszú hónapok óta tartó protestálást az amerikai szellemi elit és a művészvilág egy része is figyelemmel kísérte és támogatásáról biztosította, s nem egy ismert művész utazott a helyszínre, hogy jelenlétével nyomatékot adjon a tüntetéseknek.