A FAZ az olimpiai népszavazásról

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a tervezett budapesti olimpiai pályázattal kapcsolatban közölt írást szerdai számában.

Stephan Löwenstein A másik +Momentum+: Orbán álmának vége című írásában felidézte, hogy Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője tavaly nyáron egy külföldi újságíróknak tartott tájékoztatón arról beszélt, hogy kell +egy lendület, egy momentum+ a tervek megvalósításához. Ironikus módon éppen a Momentum nevet viseli a kezdeményezés, amely valószínűleg megbuktatta a pályázat ügyét - tette hozzá a FAZ szerzője.

A "döntő szót, mint Magyarországon gyakorlatilag minden kérdésben, Orbán Viktor miniszterelnök mondta ki", aki arról beszélt, hogy +kérdéses+ a pályázat sikere. A terv küszöbönálló feladásának "legbiztosabb jele" az, hogy a Fidesz máris elkezdte a vitát a kudarcért viselt felelősségről - írta Löwenstein.

Az Orbánnal szemben álló, de a baloldali pártokból kiábrándult emberek már a kormányfő kihívójaként tekintettek a Momentum-alapító Fekete-Győr Andrásra. Függetlenül attól, hogy ez valós lehetőség-e, Orbánnak "nyilvánvalóan nem akaródzik vállalni egy népszavazás erőpróbáját". A kormányfő az olyan referendumokat kedveli, amelyek témáját saját maga jelölte ki, mint például a migráció ügyében tartott tavalyi szavazás, és az érvénytelenség miatt az is csak "félsiker" volt - fejtette ki a FAZ tudósítója.

Az olimpia témája sokáig "politikai üzemanyag" volt a kormány számára, a munkahelyteremtés és az infrastruktúra fejlődése mellett a a nemzeti büszkeség és egység erősödését is remélték a projekttől. Azonban most már inkább a költségekről és a korrupcióról esik szó. Az, hogy az esetleges pályázati győzelem révén induló beruházásokból mindenekelőtt a Fideszhez közel álló vállalkozók profitálnának, "népi bölcsességnek számít Magyarországon", ahol a labdarúgó stadion kifejezés már-már "a korrupció szinonimája", és egy ilyen típusú közéleti vita kibontakozásához Orbánnak nemigen fűződhet érdeke egy évvel a parlamenti választások előtt - tette hozzá.