Miniszterelnökség: 68 milliárd forintra emelkedett az agrár-környezetgazdálkodási támogatás

A tervezetteknek megfelelően, júniusban döntött a Miniszterelnökség az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázatokról, amelynek keretösszegét 68 milliárd forintra emelte meg, ezáltal 3900 pályázat, a kérelmek 92 százaléka részesült támogatásban - közölte csütörtökön a Miniszterelnökség az MTI-vel.

A közlemény szerint a nyertes pályázók kérelmei az ügyfélkapujukon hamarosan a "jóváhagyott" státusba kerülnek, és a támogatói okiratokat elektronikus úton folyamatosan fogják megkapni.

A 2016. évi felhívást 40 milliárd forintos kerettel azután írta ki a Miniszterelnökség, hogy a 2015. évi kiírás forrásairól - a többszörös túljelentkezés miatt -, annak ellenére is lemaradt sok állattartó, illetve szőlő- és gyümölcsültetvényes gazda, hogy a Miniszterelnökség már akkor is jelentősen megemelt keretösszegről hozott döntést.

A második körös kiírásra is több mint 4400 támogatási kérelem érkezett, amelyek forrásigénye végül közel 80 milliárd forint volt. A magas támogatási igény miatt a Miniszterelnökség ismételten az eredeti 40 milliárd forintos keretösszeg megemeléséről döntött.

A Vidékfejlesztési programban idén nyáron további fontos - például élelmiszeripari, kertészeti, állattenyésztési, borászati és településfejlesztési - felhívásokról születnek még támogatói döntések - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség.

Legfrissebb