Orbán: a gazdasági problémák megoldására a migráció nem válasz

  • politika
  • 2017.07.22
    11:29
  • mti
Az elmúlt egy év legjelentősebb eseménye a Visegrádi négyek (V4) megerősödése - mondta a miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: Varsó, Prága, Pozsony és Budapest egy hangon beszél, ami nagyon nagy dolog. A kormányfő több mint 10 pontban fogalmazta meg egy erős állam ismérveit, ezek között említette, hogy legyen gazdasági növekedés, és a stratégiai ágazatok nemzeti tulajdonban legyenek. Kifejtette, hogy egy erős ország esetében nem lehet beszélni demográfiai hanyatlásról, és a feltételek között említette a közbiztonságot, amely magába foglalja a határvédelmet és a terrorkísérletek elhárítását. Fontosnak nevezte, a kulturális identitás megtartását, a jövő magyarságának egy közösségbe való szervezését.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a modern állam feltétele az is, hogy képes legyen vendégül látni a világ nagy rendezvényeit, Budapest épp most bizonyítja be magának és a világnak, hogy nincs olyan rendezvény a foci vb-n kívül, amit ne tudna vendégül látni.

A gazdasági problémák megoldására a migráció nem válasz - jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök úgy vélte: a munkaerőhiány migránsokkal való pótolása olyan, mint amikor a hajótörött tengervizet iszik. "Az is víz, de tovább növeli a bajt" - jelentette ki.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a migránsok kultúrája élesen szemben áll az európai kultúrával. Példaként hozta fel, hogy míg az európai kultúra kívánatosnak tartja, hogy a férfiak és a nők egyenrangúak legyenek, az iszlám kultúrában a nő alárendelt a férfinak. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a muszlim közösségek a saját kultúrájukat erősebbnek tekintik, mint a keresztény kultúrát. Az erősebb ezért soha nem fogja a gyengébbet magáévá tenni. Az átnevelés ezért nem lehet sikeres - vélekedett Orbán Viktor.

Legfrissebb