Március 15-én avatják fel a New York-i 1956-os emlékművet

  • glóbusz
  • 2017.02.28
    11:03
  • MTI
Már áll New Yorkban az 1956-os magyarországi forradalom emlékműve, és a március 15-i ünnepnapon lesz az avatása - mondta Kumin Ferenc New York-i magyar főkonzul a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedd reggel.

A főkonzul elmondása szerint az amerikai nagyvárosban 1928-ban emelt, egész alakos Kossuth-szobor mellé állították az absztrakt alkotást, amelyen egy gránitkorongon acélcsillagok mutatják az 1956. október 23-ai, budapesti csillagállást, "az időt kőbe, acélba merevítve".

Mindkét emlékmű Manhattanben található, amely egy nagyon szép, reprezentatív pontja a városnak - jelezte. Hozzátette: ez egy méltó '56-os emlékmű, "borzasztóan büszkék vagyunk erre a szoborra".

Kumin Ferenc kitért arra is, hogy az érintett brooklyni temető munkatársaival együtt sikerült megtisztítaniuk a Kossuth Emília sírján álló, mostanra elfeketedett obeliszket.

Így már a kő eredeti színe érvényesül, a szöveg is olvasható, és ez jó felkészülés a közelgő március 15-ére - mondta.

Legfrissebb