hazánkról

A legnagyobb siker a közös gondolkodás kialakítása
Bár a munkaerőpiaci helyzet még nem teljesen megoldott, a gazdasági szereplőknek továbbra is nagy szükségük van szakképzett munkavállalókra, mégis sikeres volt a 2016-ban indított Foglalkoztatási Paktum: a partnereknek sikerült közös gondolkodást kialakítaniuk, amely Porga Gyula polgármester szerint a kezdeményezés legfontosabb eredménye.
Van még lehetőség a Foglalkoztatási Paktum együttműködéseiben
Mintegy 700 fő bevonásával sikeresen zárult a Foglalkoztatási Együttműködés a Veszprémi Járásban című projekt, Ferenczy Gábor szerint azonban érdemes lenne a folytatáson is elgondolkodni, hiszen a kialakult kapcsolatok jó alapul szolgálhatnak a jövő problémás kérdéseinek megoldásában. A Paktumban konzorciumi partnerként résztvevő Pro Veszprém Nonprofit Kft. ügyvezetőjével a munkaerőhiány sikeres menedzseléséről beszélgettünk.
  • Vehir.hu
A foglalkoztatási érdekeknek és a lehetőségeknek összhangban kell állniuk egymással
A négy és fél éve megalakult a Foglalkoztatási Paktum a munkaerőpiac résztvevőinek egymásra találását, koordinációját és operatív működését segíti. Legfontosabb feladata a munkavállalók elhelyezkedésének támogatása volt. Ennek a kezdeményezésnek partnere volt a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Erről az együttműködésről beszélt Markovszky György és Pápai Tamás a Méz Rádió műsorában.
Álláskeresők segítésére jött létre a Paktum Iroda
A Paktum Iroda elsődleges feladata a munkavállalók segítése. Meg kell teremteni a megfelelő körülményeket a tanácsot kérő kliensek fogadására. Erről, valamint a négy és fél éves munkájukról, eredményeikről beszélt Benedek Anna a Paktum Iroda vezetője a Veszprém TV közéleti műsorában.
Orbán Viktor: a magyarok barátként és keresztény testvérként tekintenek a szlovénekre
A magyarok barátként és keresztény testvérként tekintenek a szlovénekre, és örülnek annak, hogy szomszédok lehetnek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek este Ljubljanában, a szlovén államiság 30. évfordulója és Szlovéniának az Európai Unió Tanácsában betöltendő elnöksége alkalmából rendezett állami ünnepségen.
  • MTI
Hatékony munkavégzés a covid idején
A munkaerőpiac helyzetéről, a home-office hatékonyságáról és a koronavírus alatti nehézségekről beszélt Maczkó-Dörnyei Nóra, szervezetfejlesztési tanácsadó. Szó esett a jövőbeli kilátásokról, hogy miben változott meg a pandémia előtti munkarend
'A támogatási lehetőségek a foglalkoztatásban a veszélyhelyzet alatt is biztosítottak voltak'
Angyalosy Edina a Veszprém Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának osztályvezetője a Veszprém TV közéleti magazinjának műsorában adott interjúban beszélt a Foglalkoztatási Paktum működéséről, hatásairól és eredményeiről.
Szijjártó: egy kivétellel soha ennyi oltóanyag nem érkezett Magyarországra
Egy kínai szállítmányt leszámítva, soha akkora mennyiségű oltóanyag nem érkezett egyszerre Magyarországra, mint amennyit két, Moszkva mellől hétfő hajnalban indult kamion szállít az ország felé - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon közzétett videoüzenetében, a közép-európai külügyminiszterek találkozójára, Szlovéniába indulóban.
  • MTI
Szalay-Bobrovniczky: a zsidó közösség biztonságban élhet Magyarországon
A magyar pártok között nagy általánosságban konszenzus van a holokauszt és az antiszemitizmus megítélését illetően, a zsidó közösség biztonságban élhet Magyarországon - mondta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten.
  • MTI
Közép-Európai Nézőpont Intézet: javul a szomszédos országok Magyarország-képe
Javul a szomszédos országok Magyarország-képe, Szlovákiában vannak a leginkább jó véleménnyel Magyarországról - derül ki Közép-Európai Nézőpont Intézet 2020-as Magyarország-barométeréből, amelynek eredményét kedden juttatták el az MTI-hez.
  • MTI
« 1 2 3 4 5 ... »