unió

Vasárnap is jelentős fennakadások voltak a British Airways forgalmában
Fokozatosan elkezdte londoni járatainak újraindítását vasárnap a British Airways, amelynek működését szinte teljesen megbénította globális informatikai rendszerének előző napi összeomlása. A brit légitársaság forgalmában még vasárnap is egész nap komoly fennakadások voltak, jelentős késésesekkel és számos járattörléssel.
  • MTI
Merkel: Európának saját kezébe kell vennie sorsát
Európának saját kezébe kell vennie sorsát - emelte ki egy vasárnapi beszédében Angela Merkel német kancellár.
  • MTI
Merényletre készülő terroristákat fogtak el Moszkvában
Moszkvában őrizetbe vették az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet négy tagját, akik merényletekre készültek az orosz főváros közlekedési hálózatának objektumai ellen - közölte csütörtökön a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
  • MTI
Kövér: Nem az unió ellen küzdünk
Nem az Európai Unióval szemben küzdünk, a kormány az Európai Unió tagjaként kívánja látni Magyarországot a jövőben is, sőt egy jobb, erősebb EU tagjaként - jelentette ki Kövér László hétfőn Keszthelyen.
  • mti
Terrortámadás Manchesterben: 19 halott, 50 sebesült
Manchester rendőrfőkapitánya kedd hajnalban hivatalosan megerősítette, hogy tizenkilenc halálos áldozata és hozzávetőleg ötven sérültje van a Manchester Arena rendezvényközpontban előző éjjel történt robbantásos merényletnek.
  • mti
Az OLAF főigazgatójához fordul a Jobbik
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatójához fordul a Jobbik, miután a szervezet elutasította a párt kérését - mondta Staudt Gábor, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek.
Orbán: erős, biztonságos, önbizalomtól duzzadó Európára volna szükség
Erős, biztonságos, önbizalomtól duzzadó Európára volna szükség, ami olyan megbízható, biztonságos és gyors, mint egy Mercedes - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Daimler német autókonszern közgyűlésén csütörtökön Budapesten.
  • MTI
Palkovics: az EP-döntés miatt nem kell módosítani a felsőoktatási törvényt
Az oktatásért felelős államtitkár szerint szerdán politikai döntés született az Európai Parlamentben, és nem kell miatta módosítani a felsőoktatási törvényt.
  • MTI
Márai Sándor, Nádas Péter és Spiró György könyvei a varsói nemzetközi könyvvásáron
Márai Sándor, Nádas Péter, Spiró György műveinek új lengyel fordításaival vesz részt Magyarország a csütörtökön kezdődő varsói nemzetközi könyvvásáron, amelyen harminckét ország nyolcszáz kiadója és több mint ezer író vesz részt.
  • MTI
Kormány: 18 milliárd forintot kell visszafizetni az Európai Bizottságnak az EMIR-rendszerrel kapcsolatban
A magyar kormánynak 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések miatt - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap az MTI érdeklődésére.
  • MTI
« ... 88 89 90 91 92 ... »